A falu rövid története
Székelybő ősi magyar település, 2007-ben ünnepelte 675 éves jubileumát.
1332-ből maradt fenn első írásos említése a pápai tizedjegyzékben Ben alakban.
Szomszédságában levő települések első írásos említése egy kivételtől eltekintve mind későbbről valók: Székelykál - 1332, Székes - 1451, Agárd - 1460, Vece - 1567, Székelymoson - 1446, Székelysárd - 1360, Székelytompa - 1494, Nyárádszereda - 1493.
Nevét többféle változatban említik a későbbi dokumentumok, 1334-ben: Bev, 1567-ben: Beo, 1575-ben: Bew, 1805-ben: Böö, 1854-ben: Böö, 1820-ban: Böő, 1904-ben: Bőő, 1909-ben: Bő, Székelybő. A név jelentése: vezér, törzsfő lehetett, ebből alakult ki később a hatalmas, előkelő, gazdag, s majd a tág jelentés.
A falu helynevei ősiségéről, régi lakóiról vallanak: Fületető, Pap-hegyese, Bocéros tető, Nyergestető, Berektető, Varasdtető, Török út, Őrvár, Babhely, Mezőszerpataka, Üver, Réteksánca, Pap kútja, Fickus, Síkfű, Tanarog, Ingókapu, Szőlőágyi út.
A falunak 1332-ben már plébániatemploma volt, a pápai tizedjegyzék tanúsága szerint már létezett papja is, Pál, aki 1332-ben 10 dénárt fizetett (ezüstből készült pénz), 1334-ben 4 régi banálist (rézből készült apró pénz).
A templom következő említése 1643-ból maradt fenn.
A középkori teljesen katolikus lakosság a reformáció idején reformátussá lett, a templommal együtt.
Az 1700-as évek közepén a marosvásárhelyi jezsuiták missziós munkája következtében többen visszatértek az ősök vallására. Az első ember nevét, aki a jezsuiták missziós tevékenysége nyomán visszatért az ősi katolikus hitre: Jánosi Miklós volt. Őt egyre többen követték. 1766-ben már 51 reformátussal szemben 94 katolikus volt. Ennek alapján a bőiek visszakérték az eredetileg is katolikus templomot, s a bécsi döntés a többség alapján vissza is ítélte: "Templum Bövense maiori parti resituatur".
1766-ban kapták vissza tehát a templomot, amit a József császártól kapott segélyből - mint a homlokzaton levő kétfejű sas is mutatja - a jezsuiták a kor barokk ízlésének megfelelően átalakították. Így áll most is régi helyén semmit sem őrizve meg eredeti stílusából. Tehát meglévő templomot alakítottak, építettek át, nem újat építettek. Apostol György és Raisz József papok a visszaszolgáltatott templomot Szent Adalbert tiszteletére felszentelték és megtartották benne az első szentmisét.
A régi templomnak két harangja volt, melyből a nagyobb az ősi templomban maradt, a kisebbet a reformátusok kapták. A nagyobbik harangot 1767-ben szentelték fel Szent Adalbert és Boldogságos Szűz Mária tiszteletére. 1855-ben újabb harangot szereztek be Segesváron a katolikus hívek. Az első világháború során rekvirálta a hadsereg, így a gyülekezet sokáig egy harangot használt. 1962-ben a káli Kósza Vilmos plébános egy kicsi csengettyűt szerzett a gyülekezet számára.
A református egyház 1788-ban csináltatott új harangot, azonban mindkét harangot rekvirálták az első világháború idején. Csak 1924-ben sikerült új harangot csináltatniuk Kolozsvárott.
Székelybő fontos szerepet játszott az egyházmegye életében, plébániaszékhely volt egészen 1937-ig, eladdig Nyárádszereda a fíliája volt. Filiái 1917-ben: Csejd, Kebele, Kebeleszentiván, Kisszentlőrinc, Marosagárd, Székelymoson, Székelysárd, Vece.
1937-ben az elnéptelenedés és paphiány miatt megfordult a sor, Nyárádszereda vált plébániaszékhellyé és Székelybő a fíliája lett. Ezt követően Székelykálból vagy Nyárádszeredából látták el.
Az utóbbi évtizedek plébánosai: Lakó Menyhárt – 1937-ben a faluból elköltözött Nyárádszeredába, onnan járt Bőbe, Lokodi Gáspár – Kál, Haraji István – Kál, Kosza János – Kál, Sófalvi János – Nyárádszereda, Fekete József – Nyárádszereda, Győri István – Nyárádszereda, Szőcs Béla – Nyárádszereda, jelenleg szolgál.
„…azt kívánom Székelybőnek, itthon maradt és elköltözött lakóinak, hogy az a hegy, amelyen az idők viszontagságait jól mutató temploma van, és az a másik hegy, amelynek temetőjében az ősök ma is üzennek, eszköz legyen arra, hogy hittel és hűséggel tekintsenek a megdicsőült Krisztus arcába, mint az apostolok, és még csak azért is mondják el:
„Mester, jó nekünk itt!” /Mk 9,5/. Mert aki Isten arcába néz, az látja a jövőt is!”
/
A reformátusok 1784-ben imaházat építettek maguknak, amelyhez 1828-ban a marosvásárhelyi kistemplom helyén állott harangláb anyagából kisebb fatornyot emeltek. A templom mai formáját 1928-ban kapta.
Református lelkészek: 1887: Staudler Mátyás, 1901-1902: beszolgáló lelkipásztor Tompáról, 1903-1907: Adorjáni Lajos, 1909: Staudler Mátyás beszolgáló lelkipásztor Tompáról, 1910-1911: Demeter Antal, 1912-1914: Szilágyi János, 1915: Gáspár Gyula beszolgáló lelkipásztor Kebeleszentiványról, 1916-1917: Fekete Antal, 1918: Fekete Antal beszolgáló lelkipásztor Tompáról, 1919-1932: Nagy Domokos, 1933-1938: Antal Béla, 1939-1941: Kováts Sándor, 1941-1942: Szilágyi János, 1943-1950: Simon Endre, 1951-1955: Simon Gábor Tompáról, 1956-1957: Balogh Károly, 1958-1960: Csáky Károly, 1964-1971: Béres Gábor beszolgáló Csejdről, 1971-ben: Bányai László Székesről, 1972-1974: Domján László Csejdről, 1975-1986: Magyarosi Árpád, 1987-1995: Adorjáni László Marosszentgyörgyről, 1996-1997: Dézsi Csaba Tompáról, 1997-2001: Nagy Csaba Tompáról, 2002-től Gáspár István Tompáról.
A Református templomhoz a Székelybőért Egyesület 2008-ban Székelykaput állíttatott.
Székelybő iskolájára vonatkozóan kevés adatunk maradt fenn.
Én csak kis fatornyú templom vagyok.
Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő,
A szellemóriások fénye rámragyog.
De szikra szunnyad bennem is: Erő.
S bár irigykedve holtig bámulom
A dómok súlyos, drága titkait,
Az én szívem is álmok temploma
És Isten minden templomban lakik.
/Reményik Sándor/
1643-ban létezett iskola, a templom földjei között a Matricula utal az iskola helyére: „Schola ház, melynek csak a helye vagyon mostan”.
A XVII. századból ismerjük az itt tanítók neveit: 1716-ban
1940-től itt tanított: Ladányi Mária, Kiss Júlia, Molnár Erzsébet, Simon Jolán, Lokody István, Balázs Ferenc, Gáll Anna, Simon Ákosné Kádár Mária, Ősz Ida, Szép Rozália, Borbát Cecília, Novák Ida, Fekete József, Kövér Ágnes, Varró Gyula, Albert Borbála, Andra Gábor, Bozsi Albert.
Az új, tanítói lakással egybeépített, tornyos iskola 1883-ban épült, Orbán Miklós képesített kántortanító 38 évig szolgált benne.
Jelenleg nincs iskolája a falunak.
A Ceausescu időben annyira elhanyagolt, leromlott, veszélyeztetett állapotba került, hogy lebontották, így a tanulók némelyike a szomszédfalu, Moson román iskolájában tanult.
2008-tól iskolabusszal Nyárádszeredába járnak a gyerekek, magyar iskolában tanulnak.
Bő vagyonosabb birtokosai 1869-ben: az Ugron család,
Régi dokumentumokból fennmaradt egykori nevek: 1567-ből: Balogh Miháll; 1575-ből: Vechey Gergel, Zengiel Lazlo, Ferenchi Balas, Zengel Balint. Az 1600-as évekből fennmaradt bői nevek: Zengiel Janos, Teökes Mihalj, Orban Miklos, Musa Janos, Forika Demeter, Rakosi Peter, Nagj Marton, Kelemen Mihalj, Balogh Istuan, Kouachj Peter, Gyrgjai Gjórgj, Rakossi Peter, Nagj Leorincz, Zekelj Janos, Zalanczi Gabor, Olasz Gergelj, Killjen Thamas, Ferencz Mihalj, Orban Balas, Kelemen Mihaly, Teőkes Giörgy, Eöcze Janos, Tholnai Tamas, Somodi Andras, Fehervari Janos, Adamosi Miklos, Fodor Mihaly, Balogh Janos, Kardos Andras, Barabás Györgj, Sinka András, Mihalj Pál, Gaspar Pál, Vajda Imre, Iszlai Thamás, Istvánfi Gergely, Szabadi Mihály. 1820-ból: Horváth Ferencz, Apor Lázár,
Mai családnevek: Molnár, Lukács, Jánosi, Györfi, Pánga, Bakó, Simon, Papp, Molnár, Magyari, Schmidt, Bartha, Tóth, Matei, Fábián, Kali, Szentpéteri, Ravasz, Iszlai, Palotás, Török, Lunka, Asztalos, Kendi.